Miután FritzTata volt oly önfeláldozó, hogy elkezdte ezt a blogot, és felajánlotta a lehetőséget elvetemült külsős szerzőknek, hogy posztokat küldhetnek neki, úgy gondoltam élek a lehetőséggel.
Szóval most következzen egy kis múltidézés. Legalábbis az én múltam idézése.
Kicsiny országunk egyik nagyobb városában évekkel ezelőtt egy új találós kérdés került köztudatba. Nevezetesen, hogy:
Mi az, Auchanban van, és mindenki bámulja?
Üveget visszaváltó főiskolás. ( Nem pont így, de ha leírom a fősuli nevét, akkor beazonosítható lenne, ezt pedig nem szeretném. :) )
A kis vicc forrása egy három főből álló, de annál viccesebb, és alkoholtartalmú italok fogyasztását tekintve meglehetősen hatékony kis csapat.
Gondolom, azt senkinek nem kell mondanom, hogy egy főiskolai kollégiumban a jegyzeteléstől kifogyó tollak mellett egyéb piaci forgalomba kerülő termékek is a fogyóeszköz kategóriába sorolódnak. A szoba berendezésein túl ide tartozik még az óvszer és a különböző kiszerelésben kapható alkoholtartalmú italok széles skálája, legyen szó sörről, borról, vagy töményről. Bár a történet leginkább a kiürített üvegekre fókuszál. Továbbá egyes női és férfi egyedek szexuális értelemben vett ártatlansága is el tud „fogyni” a főiskolás éveik alatt. Történetem főszereplői a gumikat használták ugyan, de nem számolták, szüzek már nem voltak, azokat viszont gyűjtötték, mint ahogyan az elfogyasztott piák visszaváltható üvegeit.
Azt vették a fejükbe a srácok a félév kezdetén, hogy majd csak a vizsgaidőszak előtti héten viszik vissza az addig összejött göngyöleget a közeli áruházba visszaváltás céljából. Ehhez azonban rögös, és leginkább másnapokkal tarkított út vezetett, melynek állomásai nem mindig ismertek sem a köz, sem pedig az érintettek számára. Maximum diavetítés formájában lelhetők fel emlékmorzsák a tivornyáikról. Mondjuk ez nem meglepő, tekintve a tekintélyes mennyiségű elfogyasztott alkoholt. Mivel nem voltunk egy társaság, csak látásból – a sörös korsó alján áttekintve – ismertük egymást, így nem tudok érdekes történeteket mesélni a célhoz vezető úton található megállókról. Ellenben a katarzis pillanatai igen mélyen megmaradtak bennem, illetve sok más emberben is.
Mivel sem szobatársam, aki két sörtől vigyorgott, mint a vadalma, sem én nem fogadtunk józanságot ezért nálunk is gyűltek az üres sörös és boros üvegek. Ezekkel meglehetősen rendszeres időközönként – amint a tárolásukra szolgáló szekrény megtelt – betértünk az említett kereskedelmi egységbe visszaváltás és új példányok beszerzése okán. Egy ilyen esemény megvalósításába kezdünk bele az utolsó héten is. Arra azonban nem számítottunk, hogy ezzel, az adott pillanatban nem vagyunk egyedül.
A kollégiumból két módon lehetett eljutni a bevásárló központba. Az egyik lehetőség egy kb. 10 perces gyaloglás egy ösvényen a kertek alatt, a másik opció, pedig a busz és pár perc séta egyvelege. Mivel teleraktunk két hátizsákot és egy nagyobb sporttáskát, ezért mi a második variációt favorizáltuk. Az említett háromfős csapat is ezen megoldás mellett döntött. Velünk ellentétben ők egy kicsit nagyobb téttel játszottak. Konkrétan mindhármukon egy-egy nagy hátizsák fullra pakolva, valamint két nagy sporttáska, szintén nem üresen. Menetfelszerelésüket még egy púposrqa rakott, normálméretű Auchan-os bevásárlókocsi egészítette ki. Mondani sem kell, hogy kissé meglepődtünk a látottakon. Mint ahogyan az a mintegy hatvan-hetven diáktársunk, akik az érkező busztól tartottak velünk, és kis csapattal ellentétes irányba, a kollégium épülete felé. Néhány lány elborzadva, néhányan csodálkozva, a srácok általában elismerően bólogatva esetleg „jók vagytok skacok” felkiáltással nyugtázták az eléjük táruló látványt.
A buszhoz közelítve a sofőr meglátta a közeledő különítményt és nagyon vidám lett. Ennek jeleként, minél közelebb értünk, annál szélesebb lett a vigyor az arcán. A végén abba az állapotba jutott, hogy ha nem lett volna füle, akkor körberöhögi a fejét. Ekkoriban már dívott arrafelé az első ajtós felszállási rend. A srácok már nézték, hogy hogyan tudnának feljutni a bevásárlókocsival, amikor a sofőr kinyitotta a hátsó ajtót, ahol a babakocsival lehet felszállni és szólt nekik, hogy ott simán menni fog. Majd a srácok is, és mi is elfoglaltuk helyünket a buszon, ami kisvártatva elindult. Először egy középiskola melletti kies megállóban állt meg a busz. Itt jellemzően fiatal gyerekek szálltak fel néhány tanárral egyetemben. Hamar terjedt a nevezetesség híre az ifjak soraiban, akik röhögcsélve struccoltak a srácok irányába. Egy-két tanár is elmosolyodott a látottakon. A többiek véleményét, most hagyjuk.
Egyre közeledett a végkifejlet, ugyanis mi a második megállóban szálltunk le, ahol viszont sokan próbáltak feljutni a buszra a vásárlásból hazafelé tartva. Itt nem kis megdöbbenést és röhögést váltott ki a vegyes összetételű várakozókból a „kisebb” csörgéssel leevickélő ifjak megjelenése. A lentiek közül ki-ki kora, és vérmérséklete szerint kommentálta a mutatványt. A buszmegálló és az üzlet közötti gyalogút sem volt egyszerű, tekintve, hogy egy főút mellett vezetett a járda, majd keresztül kellett menni a parkolón is a bejáratig. Mi a srácok után haladtunk és próbáltunk nagyon komoly arcot vágni. Nem igazán sikerült, mivel könnyes szemmel röhögtünk. Az autósoknak is sok volt az eléjük táruló kép, ezért majdnem tömegbaleset lett a vége, de szerencsére csak egy autó szenvedett kisebb károkat, amikor a parkolóban vonuló csipet-csapat elvonta egy épp kiállni készülő sofőr figyelmét, aki tolatás helyett előre indult és lekoccolta a padkát.
Elérkeztünk a csúcspont előszobájához. Itt meg kell említeni, hogy abban az Auchanban nem az épület oldalán van egy ablak, ahol visszaveszik az üvegeket, hanem bent a vásárlótérben, de a legtávolabb minden bejárattól. Konkrétan keresztül kell csörtetni az egész placcon a motyóval, hogy odaérj. Ekkor már mi mentünk elől, de minket is megbámultak, mert hát csörögtek a hátitatyók, meg a kezünkben levő táska is elég rendesen. Az igazi döbbenetet a mögöttünk érkező erősítés betoppanása okozta. A biztonsági őr nem igazán tudta hová tenni a helyzetet, ezért úgy döntött egy kissé mogorva pillantás után, hogy inkább vinnyogva röhög egy kicsit. A gondolatot tett követte. Az éppen bevásárló szülők egyike, gyermeke szemét eltakarva próbálta óvni csemetéjét a várható jövőképtől, többen „ezek a mai fiatalok”, meg „hát ez hallatlan” és hasonló kijelentések között tovább ballagtak. Persze eközben legalább kétszer visszafordultak, hogy megbámulhassák ezt a frappáns bevonulást. Álszent köcsögök. Főleg a nyuggerek voltak ilyenek. Szidták a fiatalságot, közben meg kocsányon lógó szemekkel bámultak minket, leginkább az utóvédet. Valószínűleg eszükbe jutott a fiatalkoruk, amikor vagy ők is ilyenek voltak és nosztalgiáztak közben, vagy – és ez a sanszosabb – nem volt rá lehetőségük és irigykedtek.
Mi már odaértünk az üvegvisszaváltóhoz és kezdtük kipakolni a saját termésünket a pult túloldalán álló, nagyjából velünk egykorú hölgy elé, aki a folyamatosan sokasodó üvegek láttán kissé elpirult. Szerintem új munkaerő lehetett az üvegvisszaváltósoknál ezért volt zavarban. Olyannyira, hogy újra kellett számolni az üvegeket, pedig nem is vittünk sokat. Összesen valami 20 sörös és 30 borosüveg volt a termelt mennyiség részünkről.
Már majdnem végeztünk, amikor mi már meghallottuk az érkező srácokat. A csaj még nem, mert éppen pakolászott és az a csörömpölés elnyomta az lassító bevásárló kocsi zaját. És itt jött a katarzis. A csaj kinézett a kis pultja mögül és meglátva masszívan megrakott kocsit, valamint a táskájukat kinyitó, ezzel együtt veszettül csörgő srácokat hangosan csak annyit mondott teljesen elvörösödve, hogy „Ezt már nem.” és elment hátra.
A srácok értetlenül néztek ránk, mi meg hasonlóan hülyén rájuk, hogy most mi van? Végül jött egy fiatal srác a csaj helyett, gondolom a hölgyemény volt oly kedves és átruházta a lehetőséget a kollégájára. Nos, ő sem volt bőbeszédűbb, miután meglátta, mi vár rá. Csak annyit mondott: „Na baszdmeg!”
Ekkor kezdtünk el mind az öten a földön hemperegve, ujjal mutogatva, hangosan röhögni.
Szóval innen származik a bevezetőben említett kis poén.
U.i.: A srácok természetesen nem üres kézzel tértek vissza. És nem kenyeret, meg málnaszörpöt vettek.
