Megjöttem ebédből, közben meg filozofálgattam azon, hogy wtf kéne írni. Merhogy ugye az nem olyan eccerű, de mondom majd csak jön a kommentekből az ihlet, meg azért csodaszép kajapartneremet is illett szórakoztatni, mert milyen hülyén nézett volna már ki, ha elviszem a cég legszebb hölgyét ebédelni az üzemi étkezdébe, és nem villog vele az ember a kollégái előtt.

Na de nem erről akarok most nektek írni, mert közben azért kiötlöttem, hogy mi az, ami aktuális is, nosztalgikus is, meg első posztnak is jó lehet, hátha beindulnak az agytekervényeitek és jönnek majd a sztorik.

Kicsiny pici városomban (aki nem tud a névről asszociálni, annak nem mondom meg. De vegyen elő egy térképet, és nézze meg, hol van a vizek városa) minden nyáron van egy háromnapos fesztivál, és én, mint tősgyökeres meg lokálpatrióta, természetesen kiveszem kisbarátaimmal a városról kialakítandó kép alakításában a részem.

A fesztivál egyébként egy tök jó dolog. Van egyrészt egy rakat árus. Tudsz venni náluk mindenféle biszbaszt, ami kurvára nem jó semmire, de legalább sokba kerül. Van olyan is, ami esetleg hasznos lenne, de amibe az kerül, annyi pénzt még az életben nem láttál, de ha mégis megvennéd, akkor tuti, hogy hétfőn utánanézve kiderül, hogy a sarki Marika néni feleannyiért vett kétszer ilyen jót a szomszéd kisboltban, de ha mégse, akkor meg tuti, hogy nem működik.

Szóval vásárolni nem annyira éri meg, de van egy csomó tök jó program. Pl gyerekprogramok. Kicsi drága fiam annyira otthon érezte magát az egyik ilyennél, hogy nagyjából negyvenezer ember figyelte, ahogy a szívtelen nagydarab böszme kopasz köcsög kiveszi a tündéri szőke kisgyereket a játszóházból 5 óra folyamatos játék után, az meg csak üvöltözött "De apa, ha én azt mondom neked, hogy nem megyek haza veled, akkor az azt jelenti, hogy te menjél nyugodtan borozni a barátaiddal, én meg addig játszok itt". Persze mindig mondtam, hogy büszke vagyok a gyerekre, de a fene se gondolta volna, hogy ennyire megtanulja, hogyan kell a lúzereket leégetni 3 éves korára.

Ami az egyik legjobb a dologban, hogy van mindenféle kajálda is. A sült ökröt mi általában ki szoktuk hagyni, mert amennyiért adják, abból mi Endre haverommal egy hétig tudunk folyamatosan részegek lenni, de nosztalgiából mindig eszünk valami pecsenyét vagy sült kolbászt. A sült kolbász az elég jó, csak arra kell figyelni, hogy kicsit erős tud lenni, szóval nem árt leöblíteni. Erre a legjobb a bor. Persze erre is van megfelelő hely, a borkorzó. Endrével két éve nekiálltunk, hogy végigisszuk az összes faház összes fellelhető borát, de néhol adtak pálinkát meg borpárlatot is, mi meg nem gondoltunk bele, hogy ha azokból is egy-egy decivel kérünk mindenhol, akkor gyakorlatilag a mi múltunkkal is csak két faházat fogunk tudni meglátogatni a 12-ből. Azért kiderült, hogy alábecsültük magunkat: a 3. faházból még hoztak nekünk bort, hátha akkor a két ocsmány állat abbahagyja az éneklést, bár akkor még nem tudták, hogy ezzel csak azt érték el, hogy Endrénk nekivetkőzött és tökéletes szólótáncot adott elő az asztal tetején egy szál alsónadrágban.

Van egyébként gumikocsma is, amiben az a jó, hogy egyben valamiféle koncertek is szoktak ott lenni. Az egyetlen gond ezeken a helyeken, hogy iszonyatos sor szokott lenni. Mi már rutinos fesztiválozók vagyunk, úgyhogy hamar leszoktunk arról, hogy a mindennapos tüzijátékos nézzük, mert egyrészt tök ugyanolyan már 16 éve, másrészt meg sokkal jobban néz ki egy sörpad tele félliteres poharakkal, és megtölteni csak ilyenkor van esély. A hátulütője ennek a dolognak, hogy ha megtöltöd az asztalt, akkor utána valakinek mindig ott kell lenni a közelben, mert különben mindenféle hiénák levadásszák az üresen hagyott asztalokat. Endrére ilyen szempontból meg nem nagyon lehet számítani, mert ő általában a második söre után fél méterenként esik szerelmbe valami némberbe, és onnantól vagy pofonig vagy csókig vagy egy újabb fél méterig nem lehet vele kommunikálni. Pista barátunk sem annyira jó ilyen szempontból, mert ő egy éjszaka legalább 5-ször tud ocsmány módon alvásig lerészegedni és kialudni magából mindezt. Alvó ember mellől meg még a legfélénkebbek is könnyen vadásszák a potyapiát. Egyszer rábíztuk az asztalt Dugóra, vele az volt a gond, hogy valami zene ment éppen, amire mindenféle emberek táncoltak a színpad előtt, és ő meg végre megörült annak, hogy talált valami vele egymagasságban lévő embereket. Nekem kellett felvilágosítani, hogy az a csaj nem csakhogy 140 centi, de ha ezt megdugja, akkor azt még büntetik...

Aztán egyszer úgy jártunk, hogy volt valami koncert is, mi meg nem tudtuk, hogy mi is lesz. Odaálltunk a színpad elé Ernővel és Petivel, hárman együtt voltunk 400 kg és átlagban 195 cm, aztán láttuk, hogy a nyuggerek nem egészen értik, hogy mi meg mi a faszt csinálunk ott. Feljött egy csávó a színpadra, szép hosszú, göndör haja volt, és rajta is látszott, hogy nem kicsit meglepődött. Csávókám gondolta hív egy kis erősítést, és felkérte a publikumot, hogy ugyanmár ne az asztalnál tespedjenek, csatalakozzanak a három fiatalemberhez a színpad előtt. Bazmeg, olyat még nem láttatok. 500 kisnyugdíjas rohant a színpadhoz a hívó szóra és állt neki csápolni, mi meg néztünk, hogy miafasz ez, nem tudtuk eldönteni, hogy a szemünk káprázik, vagy oltári nagy átbaszás van folyamatban és ez valójában álarcosbál meg Aurora koncert, mert olyan pogozást ti még az életben nem láttatok, ahogy az öregek az első sorért küzdöttek. Az arcnak tetszett a tömeg, de azért kicsit ijedten pislogott felénk, mert valószínűleg ahhoz volt szokva, hogy nem kell biztonságis, a kisnyugdíjasok ugyan nem tudnak felmászni a színpadra, de rajtunk meg látszott, hogy ebből ha tetszik, ha nem, stage dive lesz vagy mi a tök.

Végülis nem lett, mert megszakadt a playback, meg különben is kezdődött valami punkkoncert egy másik sátorban, ahol ezt legálisan és kisnyugdíjasok megnyomorítása nélkül is meg tudtuk valósítani.