HTML

Suhanc- és jelenkorunk szösszenetei

Tardai gyüttmentek és Sohaország olvasóinak apróbb szösszenetei, melyben megmutatjuk, hogy régebben mennyire voltunk állatok vagy rosszabb esetben még ma is mennyire állatok vagyunk. Ez a blog önmagában nem állja meg a helyét, nem rólam és a történetekről szól, hanem rólunk, akik a posztokat és a kommenteket írjuk, tehát olvassátok a kommenteket is, néha nagyobb állatokra leltek, mint én vagyok.

Friss topikok

  • szögyi (törölt): @FritzTata: Gondolom ez ideillik: urbanista.blog.hu/2009/08/06/az_onkormanyzat_mint_termeszetes_e... (2009.08.06. 22:19) Városi akadályverseny
  • DragonZ: @golyo1974: szerintem elég egy másik pasira áttérned. :) ha már a jelenlevők kivételek ... ;) :) (2009.07.15. 16:28) Részegek védőszentje...
  • Dreamair: @FritzTata: nem ismerem (2009.07.07. 11:13) Ugrájjá'
  • FritzTata: @v524: tévedsz... :-) (2009.07.06. 11:13) Tankör kirándulás 1. rész
  • ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: @DragonZ: csapatrombolo rendezvenyeken sajnos kiderul, hogy azert a rendszergizdak meg nem az igaz... (2009.07.05. 01:21) Csapatépítés

Részegek védőszentje...

2009.07.09. 12:21 FritzTata

Ha már a részegek védőszentjéről esett szó, akkor néhány apró szösszenet következzék most.

Főiskolán a klubban minden szerdán buli volt. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy aki nem a tüc-tüc zenét favorizálta, az jelen volt. Kisbarátaimmal én is törzsvendég voltam természetesen, és még természetesebben ez szinte mindig ocsmányrészegségig fajult. Mivel a klub nem volt túl messze a kolesztól (gyakorlatilag maximum 300 méter), ezért túl sok baleset nem történt, ha az ember útközben megpihent valahol, előbb-utóbb valaki összeszedte, és ha már a koleszba értünk, akkor minimum fedett helyen tudtunk aludni.

Na de történt egyszer, hogy az ocsmánykodást a szokásosnál is jobban sikerült elrontanunk, ami azt jelenti, hogy Jocó, Robika és én is gyakorlatilag csak négykézláb mertünk közlekedni.

Mivel másnap valami programunk volt, ami a sulitól messzebb volt, nem a koleszt választottuk hálóhelyül, hanem hogy Jocó albérletében fogunk mindhárman aludni, ami gyalog cirka egy óra, a mi állapotunkban meg minimum Kinizsi 100-as szintidővel modellezhető távolságra volt található.

Robink kitalálta, hogy gyalogoljon akinek hat anyja van, hívjunk taxit. Miután ellenőriztük hármunk közös anyagi helyzetét arra jutottunk, hogy ha azt összetesszük amink van, akkor a taxi kijön belőle, de azon kívül már semmi.

Taxi megjön, Jocinak odaadtuk minden pénzünket, ő ült előre, bár hármunk közül ő volt a legrészegebb, de a logikát már ne kérdezzétek miért. Ahogy közeledtünk a célhoz, Józsi hátrafordult és "odasúgta" nekünk (gyk. üvöltött):

- Srácok, fizessen a faszom, ha lassít a taxi, kiugrunk a kocsiból és elfutunk, jó?

A taxis csávóból annyit láttunk, hogy rázkódik a válla, ahogy visszafojtja a röhögést, mi meg csak néztünk egymásra bután, hogy Joci mászni is elig bír, nemhogy futni.

Időközben a taxi megálláshoz készülődött, Joci meghúzta a kilincset és tényleg kiugrott a kocsiból. Pontosabban ez a következőképpen nézett ki: kocsi befordul az utcába, lassít, Joci ajtót kinyitja, jobb lábát kiteszi, testsúlyt ráhelyez, elrugaszkodik és egy kurva nagyot baszódik félig a kocsiban, félig a kocsi mellé, mert az övet elfelejtette kikapcsolni. Amekkorát esett, én simán azt hittem, hogy élve nem szedjük össze, de sikerült. Egy pici horzsolás nem volt rajta. Igaz, a taxi sem hiszem, hogy mehetett többel, mint 2 km/h. Az, hogy másnap nem volt olyan porcikája, ami ne fájt volna, már más lapra tartozik. A taxit persze kifizettük, de rendes volt a srác, miután kiröhögte magát, közölte velünk, hogy csak egy ezrest kell fizetnünk, aminél általában többe szokott kerülni a taxi.

A másik kis szösszenet velem esett meg. Egy kollégámmal és egyben barátommal megbeszéltük, hogy összejövünk nála egyik téli péntek este kb 10-en haverok, aztán iszogatunk, beszélgetünk és utánna megyünk bulizni. Van nála otthon 8 üveg pezsgő, én vigyek hozzá redbullt, igyunk azt.  Ok.

Meló után hazamentem, fürcsi, átöltözés, taxit hívtam meg a srácot, hogy most indulok, fél óra és ott vagyok. Ok, menjek, de csak 4-en leszünk, mert a többiek lemondták. Mondtam, hogy semmi gond, max kicsit jobban be leszünk állva, mint egyébként.

Odaértem, neki is álltunk iszogatni. Egy üveg pezsgőnél tartottunk, amikor csörög a telefonja, az egyik maradék hívta, hogy ő mégsem tud jönni, mert a pulya meg asszonya belázasodott. Fasza, akkor már tuti a részegség, de no para, Attila jön úgyis.

Este 9-kor utolsó srác sehol, mifasz van vele, csörögjünk már rá. Ok, rácsörgés, nagy nehezen felveszi a telefont.

- Attila, hol a faszban vagy?
- Debrecenben.
- ????
- hát, azt hittem a buli elmarad, úgyhogy unokatesómmal eljöttünk Debrecenbe bulizni.
- Menj a picsába, szólhattál volna.

Telefon lerak, Lacival iszogattunk, meg beszélgettünk tovább. Este 11-ig eljutottunk ketten 4 üveg pezsgőig, nem kicsit baszott fejbe minket, de pörögtünk ezerrel.

Na jó, taxit hívtunk, irány Tata, kedvelt szórakozóhelyünk. Erről a helyről a következőket érdemes tudni: táncolós zene, átlagéletkor 30, iszonyatosan jó bulik, de inkább a 30-40-es korosztálynak. Tehát mi ketten az átlagot alulról értük csak el (Laci akkor volt 26 éves, én 29, tavalyelőtti a történet). Odaérve rendeltünk közösen még egy üveg pezsgőt meg redbullt, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk, ittunk tovább.

Mivel Laci egyedülálló volt, és egyébként is alfahím kategória, tehát akinek volt tömhető lukja, és különbözött a nemi szerve a miénktől, azt potenciális hálótársnak gondolta, ezért természetesen csajozósnak indult az este részéről. A hely miatt meg simán mindenkinek azt hazudta, hogy 32 éves. Ezzel sok gond nem is volt, össze is gabalyodott valami kislánnyal, akiről később kiderült, hogy valójában is 32 éves és 4 kolléganőjével van a helyszínen, csajos bulit tartanak. Én, mivel Lacinkat nem nagyon lehetett levakarni a kishölgyről, más társaság után néztem, és mivel nagyjából a baráti társaságom háromnegyede oda jár bulizni, találtam is ismerősöket, konkrétan 3 kosaras csapattársat. Józsiékkal iszogattunk ott, amikor nekem elfogyott a pezsgőm, nekik meg amit ittak. Persze hogy menjünk a pulthoz inni, és hát nekem kéne kérnem, mivel az egyik unokaöcsém ott melózik, nem kell órákig sorban állni, kapom a piát soron kívül, Józsi fizet. Oké, indulás. Józsival beálltunk a pulthoz, unokaöcsi már kérdezi is, hogy mit kérünk. Mondom kérek 3 gintonicot meg egy mojitot. Józsi néz rám furcsán:

- Te hülye vagy? Ne égessél már!
- Mert?
- 9 gintonic meg 3 mojito...
- ööööööö.... Hát, hallottad.

Innentől éreztem, hogy fingom sincs, hogy fogok innen hazajutni, de a teleport majd megsegít.

Unokaöcsémről még azt kell tudni, hogy mivel rokon vagyok, vagy mi a picsa, ezért kicsit sajátosan értelmezi a koktélok és egyebek keverési arányait esetemben, ami azt jelenti, hogy minimum 2-szeres az alkoholtartalma az előirtaknak, de szerintem ebben az esetben inkább tiszta bacardit kaptam egy kis szódával, hogy legyen benne valami szénsav is.

A másik dolog, hogy ha az ember ezzel a három hülyével áll le inni, akkor mese nincs, a sebességet ők diktálják. 3 adag pia per fő az meg max fél óra, ha tetszik, ha nem. Ebből adódóan én fél óra múlva be voltam állva mint a szög. Arra a kérdésre, hogy fiú vagyok-e vagy lány, csak azért tudtam magabiztosan "fiú"-val válaszolni, hogy a nőket néztem meg, és biztos voltam benne, hogy nem vagyok leszbikus.

A hely sajnos hajnali 2 körül bezár, Laci is jött felém, hogy mindjárt zárnak, ők meg átmennek az új szerzeménnyel és a kolléganőkkel egy közeli diszkóba, menjek már én is, mert hogy egyedül nem bír 5 nőt szórakoztatni, meg különben is. Jó, megyek.

Elindultunk, a diszkó tényleg kb 10 perc, semmi gond, a hidegben még kicsit józanodik is az ember. Én próbáltam a 4 hölgyet szóval tartani, mivel Laci és aktuális szíve választottja mindig lemaradoztak, hogy egymás szájába köpködjenek kicsit.

Diszkóhoz odaértünk, királyság volt, mert az egyik csaj ismerte a portásokat, így a belépést megúsztuk ingyen. Bementünk, Laci egyből mondta, hogy rendel egy üveg pezsgőt, igyunk még. Én annyira már nem sok mindent tudtam hozzátenni a kérdéshez, meg különben is nekem szerintem nagyjából már tökmindegy volt, hogy mennyi szeszt iszok még, úgyhogy jöhet.

A pezsgő elég hamar elfogyott, menjünk táncolni. A gond az velem, ha sokat iszok, akkor nálam a következő fázisok vannak:

- józanul csak dumálok és táncolok normálisan
- spiccesen kicsit többet dumálok és még mindig normálisan táncolok
- kicsit túllépve ezen vagy dumálok, vagy táncolok, de már kevésbé normálisan
- elérve azt a szintet, amikor már minden mindegy, nekiállok vetkőzni és asztal/pult/akármi tetején táncolni, rosszabb esetben rúdon pörögni vagy valami tök idegen nő ölében. Mióta benőtt a fejem lágya, azóta az alsónadrágot már magamon hagyom...

A fenti leírásból következik, hogy jóval az utolsó szint után voltam már. Mivel itt rúd nincs, ülőhely se nagyon, maradt a bárpult. Fasz tuggya miért, nem basztak le kettőt és raktak ki a hidegre, úgyhogy egy komplett chippendale showt bemutattam. Ja igen, a diszkóban az átlagéletkor szerintem max 20 volt, és csak azért nem 19, mert mi felhúztuk 1 évvel 6-an...

Buli vége után menjünk haza. Lacika meg farka hölgye már eltűntek, a 4 csaj hívott taxit, mentek Tatabányára, én meg ugye Tatán laktam. Segond, irány haza gyalog, még maradt egy kis pezsgő a második üvegből, az majd melegít.

Szerintem ezt nem kellett volna, mert beindult a teleport. A nagyobb gond abból adódott, hogy arra ébredtem, hogy valami kis harangjátékot játszanak mellettem. A harangjátékot hamar felismertem csukott szemmel is, az egyik óratorony játszik ilyet. És azzal még ebben az állapotban is tisztában voltam, hogy baszottul nem kéne hallanom a saját kis ágyikómból ezt a harangjátékot, szóval a teleportba valami hiba csúszott...

Szem kinyit, és viszonylag hamar rájöttem, mi a hiba: Tata központjában, az óratorony mellett aludtam egy padon, minusz 5-10 fokban, világos nappal van (reggel 9kor játszik a torony) és mindenki igyekszik a hétvégi bevásárlást intézni.

A részegek védőszentjéhez: se nátha, se tüdőgyulladás, még csak picit taknyos sem lettem, pedig minimum 4-5 órát biztos, hogy aludtam a padon...

107 komment

Városi akadályverseny

2009.07.07. 11:09 FritzTata

Mai kis történetünk megint csak a gólyatáborról fog szólni. Abban az időben még volt egy városi akadályverseny, amolyan "ismerd meg a várost" címszóval. Azért nem volt olyan durva, mint egy DILI-s kocsmatúra (majd írok arról is), de azért ez sem volt semmi. Legalábbis nekünk.

Az egész úgy indult, hogy volt kb 10 darab (pontos számra már nem emlékszem) helyszín, amit minden szaknak szépen körbe kellett járni. Na most, ezt úgy csinálták, hogy asszem 10 percenként indították a csapatokat, mi meg mint az egyik legkisebb szak, a vége felé kerültünk sorra.

Minden csapatnak adtak egy 5 literes kannában bort meg egyéb kellékeket egy szatyorban, hogy ezzel majd feladat lesz. Mivel nekünk még volt kb 1 óránk az indulásig, addig leheveredtünk a fűbe a kolesz előtt és beszélgettünk egymással meg a felsőbbévesekkel. De az a fránya bor meg csak ott volt, és majd kibökte a szemem. Ráadásul senki nem akarta bevállalni, hogy cipelje keresztül a városon. Ahogy az várható is volt, mi Antival kitaláltuk a tutit: igyuk meg, aztán majd ha szólnak, hogy kell, akkor valaki elrohan a Mátyásba venni egy újat, és addig sem kell cipelni. Mivel a helyszínek előre meg voltak adva, láttuk, hogy egy max 10 perces sétával a beszerzőkörút megvalósítható, úgyhogy probléma letudva, már járt is körbe a flakon. Mondanom sem kell, mivel időnk volt mint a tenger, és nekiálltunk 8-an a bornak, az 5 literből az indulásra már semmi sem maradt és a 8 emberből 3-an, akik kicsit több részt vállaltunk az ivásból, elérkeztünk a spicces állapot határára.

Amikor eljött az indulásunk ideje, akkor jött oda az egyik szervező, hogy na, akkor mérnöktanároknak indulás, megvan minden kellék nálatok? Hogyne, csak a bort ittuk meg, de majd veszünk újat.

Erre elkérték a kis füzetünket, amibe a pontokat írják, és beírták a plusz feladathoz, hogy idő: 0.00, pluszpont +50. Wtf? Kiderült, hogy arra voltak kíváncsiak, ki meddig cincálja magával a kannát, mikorra fogy el a nedű. Jól indultunk, max pontszám, és néztek is, hogy ez furcsa, a mérnöktanárok általában erre a feladatra nem kaptak pontot. Mi azért biztos, ami biztos igényeltünk még egy kanna bort, mert azért mégiscsak kurva szar 40 fokban folyadék nélkül útnak eredni.

Szóval jó hangulatban kelt útra kis csapatunk. 15 színjózan ember, meg 8 enyhén kapatos. Elérkeztünk az egyik nagy térre, első feladat. Fogjatok minél több galambot. Mivel ezen a téren található az az egyházi gimnázium, ahol volt alkalmam a gimnázium első két évében rontani a levegőt, mély és átfogó ismeretekkel rendelkeztem a galambokról is (egyik tanárunk légpuskával írtotta őket). A sok hülye már indult is galambot fogni, amikor én közbeszóltam:

- Ácsi, itt egy kurva galamb sincs.
- Kb 100 repked itt, nem látod?
- Azok balkáni gerlék, egy darab galamb nincs közöttük. Éntőlem rohangászhattok utánuk, de hogy galambot ezen a téren nem fogtok, az tuti.

Nah, itt is kaptunk 50 pluszpontot, a feladatra meg nullát. Innentől indult el a mérnöktanár kálvária, mindenhol csak pluszpontért indultunk, az eredeti feladat annyira nem is érdekelt már minket.

Következő állomás a sétálóutca vége. A feladat az viszonylag egyszerű volt, egy, az állomásvezetők által kiválasztott járókelő hölgynek valljon valaki szerelmet. Amit nem tudtak a mamlaszok, hogy kis csapatunkban már akkor is mélyen elbújva 4 alfahím volt található, szóval igazából semmi extrát nem kértek tőlünk. András el is vállalta a feladatot, kiválasztottak neki egy teljesen átlagos, kb 16 éves kislányt, aki az anyukájával volt. Andrisunk nagy levegő után odalépett anyukához:

- Csókolom, meg kell mondanom, hogy a kislánya nagyon csinos, de sajnos kicsit túl fiatal hozzám. Nekem meg itt azt mondták okos felsőbbévesek, hogy szerelmet kell neki vallanom. Őszintén szólva tisztában vagyok azzal, hogy mindenféle felesleges köröket futni tiszta időpocsékolás, és minden ilyen jellegű kapcsolat csak arról szól, hogy egy jót kefélhessünk.  Bár nem vagyok tisztában a magyar jogrenddel, de mintha 18 év alatti hölggyel létesítendő szexuális kapcsolat esetén az egyén és a gondviselő beleegyezése is szükséges lenne. Szóval megdughatom a kislányát?

Mindezt olyan fapofával adta elő (mégha alapvetően baromság is volt), hogy én az első mondatnál feküdtem le a földre, Anti kettőig bírta, az állomásvezető csak hápogott, a többi hülye meg nézett furcsán, hogy mi volt ebben a romantikus.

A legmeglepőbb az volt, hogy a kislány megadta a telefonszámát Andrisnak, anyuka meg megköszönte, hogy szereztünk neki egy jó napot :-)

Mivel romantikus nem volt a sztori, így csak valami minimális pontszámot kaptunk, de az 50 pluszpont az őszinteségért itt is befigyelt.

Továbbmenve kiderült, hogy behoztuk időben a következő társaságot, így várnunk kellett egy kicsit, amit ki is használtunk arra, hogy fejenként 3-4 deci borral felfrissítsük kiszáradt testünket, mielőtt a belvárosban, a polgármesteri hivatallal szemben lévő állomásra érkeznénk.

Amíg odasétáltunk, felsőseink közölték velünk, hogy sok jóra ne számítsunk, mivel itt villamosmérnökök vezetik az állomást, akik tudvalevőleg nem veszik semmibe se a mérnöktanarakat. Innentől kihívásnak éreztük, hogy megfeleljünk az elvárásoknak. A feladat az volt, hogy hozzunk mentolos és tejcsokis desszertet. A sok csaj már elkezdte nézni a térképet, hogy hol van a közelben valami cukrászda vagy édességbolt, amikor mondtuk, hogy a lófaszt, ide kocsma kell. Néztek bután, minek az, ott a borotok. Mondom nem arról van szó. A mentolos az mindig zöld csomagolásban van, a tejcsokis meg barnában. Egy zöldüveges meg egy barnaüveges kőbányait hozunk a srácoknak. Attól mondjuk nem fosnak meg friss sem lesz a lehelletük, de legalább nem fognak szomjazni. Meg is hoztuk a két üveg sört, gyerek nézett bután, hogy mi a tök, ismertük a feladatot? Mondtam, hogy nem, de kiindulva abból, hogy minden villamosmérnök alkoholista, biztos voltam abban, hogy nem sütit akarnak zabálni 40 fokban. Jól van, maxpontszám, mehetünk. Ácsi, és a pluszpont? Milyen pluszpont? Tök mindegy, de nekünk pluszpont kell. Csávó nézi a lapot, azt mondja, ti mérnöktanarak vagytok? Jah. Na, akkor ott van az a Zsiguli a tér túloldalán (kb 50 méterre), alsónadrágban odafut egy ember, meg vissza, akkor kaptok 10 pontot. Néztünk bután, hogy ebben mi a feladat? Hát, hogy meg meritek-e csinálni.

Antival néztünk egymásra, bólintottunk, mindketten szépen levettük a pólót, rövidgatyót, az alsónadrágnál kicsit vacilláltunk, de aztán minden mindegy alapon az is lekerült, majd "fusson a faszom, nem sportember vagyok, hanem informatikus" felkiáltással rágyújtottunk, és szépen elsétáltunk a Zsigáig meg vissza. Végülis csak cirka 50 ember állt a buszmegállóban, nem is beszélve a 4 sávos út nyújtotta hétköznap déli forgalomról és a 100 m-re lévő vasútállomásra igyekvőkről. Mi arra számítottunk, hogy megkergetnek, de egy öreg néni még meg is tapsolt minket a buszmegállóból.

Csávókám is nézett csak, hogy ti biztos, hogy mérnöktanarak vagytok? Azok hát. Na a lófaszt, este keressetek meg a gumikocsmában. Jó, ott leszünk. Ja, és plusz 50 pont. Király.

Következő állomás a virágpiac. Geci feladat, ember feküdjön fel a padra, szájába tölcsér, azon át minél több vizet igyon meg 3 perc alatt. Ó, ez az én feladatom, inni tudok, igaz a vízben nincs alkohol, meg abban basznak a halak is, de hát mi bajom lehet tőle. 6 darab 3 decis pohár víz után feladtam, ezzel is második lettem a listán, de a gond csak ekkor jött. Ahogy ültem fel fekvő helyzetben, az egyik szaktársamat, aki volt olyan botor, hogy velem szemben állt, sikerült nagyjából tetőtől talpig végighánynom. Csávókám így járt, én meg már rohantam is az állomásvezetőhöz, hogy kérek minimum 10 pontot, mert hogy én nem csak megittam a vizet, hanem egy részét vissza is adtam, a gyerek ruhájából kifacsarhatják, csak vigyázzanak a répára.

Ezután mentünk tovább, a Szigetre, ott van valami medence meg emlékmű. Feladat tartsunk tengerésztemetést a medencében. Fingunk nem volt, hogy az milyen, megfogtuk az állomásvezetőt 6-an, vízszintesbe emeltük, berohantunk a medencébe vele, majd belebasztuk a vízbe. Ámen. Se pluszpontot, se normált nem kaptunk, de legalább röhögtünk a fiatalember arcán egy jót.

Ezután útba esett a Mátyás pince, és mivel kezdett a hangulat leülni egy kicsit, ezért gyorsan betértünk oda, hogy egy kis borutánpótlásra leljünk, de mivel ez egy kocsma, sikerült még némi jégert is magunkhoz venni, úgyhogy a következő állomásokra már nélkülünk ment a csapat tovább, mi meg visszateleportáltunk a koleszba.

149 komment

Címkék: verseny főiskola gólyatábor akadály

Ugrájjá'

2009.07.06. 11:12 FritzTata

Nos, volt egy eset, ami leírva nem biztos, hogy annyira mulatságos lesz, mint azt mi megéltük, de azért igyekszem.

Szóval történt egyszer, hogy kisbarátaimmal elmentünk szórakozni megünneplendő azt, hogy egyszer van egy héten szombat. A szokásos koreográfiát vettük célba, melegítés egy mindenki által közkedvelt kis bárban, majd áttérünk a táncolós helyre valamikor este 11 magasságában.

A tervet tett követte, este 7-kor találkoztunk a bárban, és a szintén szokásos módon elkezdtük rendelni a piát. Persze nem mindenáron vagyunk mi állatok, ez az este is úgy indult, hogy alaphangulat a bárban, meg ott még az élet nagy dolgait megbeszéljük, este 10-ig ott sincs zene, lehet nyugodtan beszélgetni, aztán majd a táncolós helyen úgyis csak az lesz a téma, hogy ki kit fűzne fel és hogyan.

A tervnek ez a része már nem egészen működött úgy, ahogy az előre gondoltuk, ugyanis több ismerős társaság is érkezett a bárba az este folyamán, és az egyikkel megérkezett Petra is. Petráról tudni kell, hogy nagyjából minden férfi szerint egy patront megér duzzogás nélkül. Aki szerint nem, az vagy homokos vagy vak. Csinos pofika, arányosan formás test, nagyon formás és viszonylag méretesebb cicik.

Mivel éppen nyár volt, rajta csak egy kis szandál volt, és valószínűleg a murvás parkolóban belemehetett egy kisebb kavics. Ugyanis ahogy beért, nekiállt kirázni a szandálból a követ, de ezt valahogy olyan furcsa mozdulattal tette, amit mi inkább szökdelésnek néztünk, mint rázásnak. A legjobb az egészben az volt, hogy ezt a testmozgást szépen ütemesen kísérte a melleinek a mozgása. Mindenki próbálja meg maga elé képzelni...

Józsink már nem igazán volt ura se a mozgásának, se a beszédének, de ettől függetlenül arra gondolt, hogy most jött el az ő ideje, neki Petrával beszélgetnie kell. Érdekesnek tűnt már előre a felvetés, lévén Józsi az elmúlt fél órában már mindenre csak azt tudta válaszolni, hogy pina, Petra meg nem volt annyira közönséges mint a mi társaságunk tud lenni. Ráadásul Józsinknak már az ülő helyzetből álló helyzetbe való tornázással is gondjai voltak, vártuk is, hogy ebből valamilyen értelemben tuti pofára esés lesz. Lehet, hogy Józsinak is mindez az eszébe jutott, mert két lépés után megállt gondolkodni, de mint az kiderült csak az irányt lőtte be.

Kíváncsian vártuk a fejleményt, és gondoltuk, hogy aki megy a következő kört rendelni, az ugyan már hallgatózzon kicsit, mert hogy ezen röhögni fogunk, az tuti. Feri barátom el is indult, az 5 méteren körülbelül félúton beelőzte Józsit, majd megállt a pultnál és feladta a rendelést. Mire ő ezzel végzett, másik kisbarátom is elérte a pultot, szépen odament Petra mellé, puszi, majd mondott valamit, amire Petra értetlenül nézett, Feri meg ráborult a pultra a röhögéstől. Józsi közben ilyen hanyagul felrakta a lábát a bárszék lábtámlájára, rákönyökölt a pultra, és szép hangosan megismételte a mondandóját. Ott baszta el, hogy zene még nem volt, mi már alapból csöndben voltunk, és úgy egyébként sem volt hangos a hely és még azt is elfelejtette, hogy amit ő még csak normális hangerővel hall 5 long island után, azt más már kiabálásnak minősítené. Ebből adódóan a következő beszélgetésnek lehetett a helyszínen lévő cirka 40 ember fültanúja:

- Mondom szia, Petra, ugrájjá'!
- Mit akarsz???
- Hogy ugrájjá' mán még.
- Merthogy?
- Mer' akkor szépen reng a csöcsöd, nekem meg teccik.

A bárban nagyjából 2 másodperc csönd állt be, csak Feri röhögését lehetett hallani, majd a férfiakból kitört a röhögés, a nőkből a méltatlankodás, Petrából meg az állat, és Józsink kapott egy akkora sallert, hogy az egyébként sem túl acélos állásából a padlóra zuhant, úgy kellet Ferinek összekaparnia, mikor végre meg tudott mozdulni egy pár perc múlva.

Visszatérve az asztalhoz persze osztottuk mi is Józsit rendesen, bár látszott rajta, hogy nem egészen érti, hogy mi történt. És nemsokára kibukott belőle a bölcsesség is:

"Most ezt nem értem bazmeg. A nők mindig arról papolnak, hogy őszinteség így, meg őszinteség úgy. Most megmondom a tuti frankót, erre pofán baszott. Hát én ilyen nővel nem dugok."

Azóta egyébként a társaságban a "Petra, ugrájjá'" szállóigévé vált, és ha egy jó  nőt bármekkora mellmérettel is áldotta meg a sors, meglát valaki, akkor simán elhangzik a fenti mondat.

118 komment

Címkék: petra ugrájjá

Tankör kirándulás 1. rész

2009.07.03. 08:00 DragonZ

A főiskola végéhez közeledve a tankörünk, a velünk azonos szakot képviselő másik tankörrel együtt elhatározta, hogy ideje lenne egy közös kirándulást megejteni. A gondolatot előbb szervezés, majd tett követte. Mondjuk ez utóbbinak nem biztos, hogy mindenki olyan nagyon örült, aki kapcsolatba került velünk kis utazásunk során.

 

Mivel nem lehetett csak úgy elmenni kirándulni, ezért valamilyen szakmánkhoz illeszkedő, vagy legalábbis mérnöki mivoltunknak megfelelő üzem meglátogatása szükséges elem volt utunk során. Emellett mindenképpen kellett (volna) tanári kíséret is csapatunk mellé. A választásunk egy, hazánkban idegenlégiósnak számító tanárra esett.

Róla tudni kell, hogy Közép-Afrikából származik, de a feleségével Magyarországon él és neveli két gyermekét. Legalábbis akkor még kettő volt. Ezeken túl franciául, angolul és oroszul jól beszél, sajna a magyar tudása kevésbé acélos. Viszont nagyon jó fej és jól el lehet piálgatni vele, és mindig biciklivel, meg Miki egeres hátizsákkal járt. Vállalta is a felkérést, de mint később kiderült nem távollétünk teljes időtartamára.

 

A kirándulást háromnaposra terveztük. Első állomásként Paks, majd Villány és Pécs volt megjelölve, úgy, hogy Beremenden alszunk valami munkásszálláson. Mivel tudtuk, hogy leginkább piálunk ezért a szállás nem igazán foglalkoztatott minket, a többi program meg vállalhatónak tűnt számunkra. A dolog kulcsa, hogy számunkra.

Indulásunk reggelén lelkes és csomagokkal felszerelt kis csapatunk, mintegy 27 fő, ebből egy nő, gyülekezett a busz körül. A sofőrünk egy húszas évei végén járó srác volt, aki sejthette mi vár rá és kellően féltette is az 50 személyes Volvo buszt a társaságtól. Főleg miután meglátta, hogy nem túl sok csomagunkat elhelyezve a csomagtartóban, a „semmiből” előkerülő piákat velünk utazás céljából a busz belsejébe pakoljuk. Azt, gondolom, mondani sem kell, hogy több italt csomagoltunk, mint ruhát, meg kaját. Ami addig nem volt látható, néhány állat is társult hozzánk.

Ekkor derült ki, hogy „Nagy Fekete Főpapunk”, vagyis kísérőtanárunk nem tud velünk jönni, majd Pakson találkozunk vele, ahová nagyobbik csemetéje is jön, mert begyulladt az egyik foga és megy fogorvoshoz, emiatt semmiképpen sem tudja velünk tölteni a tervezett 3 napot. Viszont igazolja, hogy végig ott volt.

Már indulás előtt felkészítettük magunkat a várható megpróbáltatásokra és gyorsan magunkhoz vettünk némi felest és sört „Be a szervezetbe!” felkiáltással. A buszon igen hamar nagyon jó hangulat lett, főleg miután a sofőr srác feljebb tekerte a hangerőt és padlóig nyomta a gázt. Sajna az elektronika letiltott 100-nál, de azért élveztük a száguldást. Fogyott a piánk is rendesen, amikor is elértük azt a pontot, ahol már szerettük volna megosztani a környezetünkkel is, hogy milyen jó a kedvünk. Ezt énekléssel, a pici ablakokon kikiabálással oldottuk meg. A hátul ülők tovább mentek és – bár nyár eleje volt, szóval meleg – igyekeztek minél jobban belehelni a hátsó ablakot és szívecskéket rajzolni a mögöttünk jövő autósok kisebb-nagyobb örömére, esetleg bánatára.

Egyszer csak felcsendült a rádióból a jól ismert dal a Diszkópatkányok című filmből, amire két srác, akik mellesleg megrögzött rockerek voltak, elkezdte a filmbeli bólogatást napszemüvegben és szalmakalapban. Olyan jól sikerült utánozni az eredeti mozgást, hogy ezt rögtön meg is mutatták, az ablakon keresztül, a mellettünk és mögöttünk utazóknak. Mi ekkor már a térdcsapkodós röhögés állapotában voltunk.

Ez gyorsan örömujjongásba ment át, amikor megláttuk a főút melletti földúton száguldó rövidnacis, ujjatlanpólós, komolybukósisakos motorost a Simsonján, amivel még az út porát is felverte. Reagáltunk is rá az ablakon hosszasan kikiabálva a „Ízirájder, öcsém” rigmust. Valószínűleg nem hallotta, viszont mi nagyon jól szórakoztunk.

 

Ezek után kicsit lenyugodtak a kedélyek, bár elnézve erősen fogyó szeszkészletünket némi aggódást lehetett felfedezni az arcokon, hogy vajon kitart-e estig, de aztán úgy voltunk vele, hogy mindegy, legfeljebb hamarabb vásárolunk, mint terveztük. Különben is este már valamelyik villányi pincében termeljük be a finom borokat.

Ezen gondolattól, valamint az út szélén álldogáló és integető nők látványától – meg persze a piától – megrészegült társunk először csak kiabálva, majd egy A4-es lapra kiírva adta tudtára a hölgyeknek, hogy ő bizony menthetetlenül szerelmes beléjük. A papíron a „Szerelmes vagyok beléd, baby” felirat volt olvasható. Nagyon jót röhögtünk a produkcióján, főleg amikor a sofőr látva a helyzetet, szólt neki, hogy menjen előre, ott jobban látják majd a lányok a feliratot, ő meg hanyatt-homlok rohant keresztül a buszon a leghátsó ülésektől. Mindezt átszellemült arccal.

 

Még Paks előtt egy előre be nem tervezett megállót intéztünk, ahol is egy kisebb állatkertet nyitottunk, bár nem volt változatos a kínálat, mert csak róka, meg boa volt, viszont ezek nagy számban. Ez a kis kitérő szükséges volt, mivel lehetőleg minél emberibb külsővel szerettünk volna bejutni a magyar ipar eme szentélyébe.

Meg is érkeztünk az első állomásra annak rendje és módja szerint, ahol a buszról leszállva megcsapott minket az irdatlan kánikula, és erősen egymásba kapaszkodva próbáltuk ezt a sokkot valahogy feldolgozni. Mindezt az erőmű előtti buszparkolóban, ahol a munkásokat szállító buszok is megálltak. Természetesen sikerült műszakváltásra időzíteni megérkezésünket és hatásos belépőnket.

Eljutottunk a főbejáratig, ahol várt már a kísérőnk, aki közölte, hogy most csak a külső részt nézhetjük meg. Ekkoriban volt gond a 2-es blokkal és ezért nem engedtek minket a reaktorokhoz. Utólag belegondolva jobb ez így mindenkinek. A fiatalember, aki kalauzunk volt ekkor még nem tudta mi vár rá. Bár valószínűleg megsejtett valamit, amikor kapott mindenki repiajándékot. Ebben volt egy kis kapszula, ami állítólag némi hasadóanyagot tartalmazott, egy műanyag jojót és egy kis, kb. 5 centi magas, öntapadós talpú, nyusziszerű figurát paksi overállban és sapkában. Már épp indultunk volna a körsétára, amikor az egyik srác kezében fogva nézegetni kezdte, majd elkiáltotta magát: Paksi Hapsi! Emiatt az indulás kicsit – nagyjából tízpercnyit – csúszott, mert épp vinnyogva röhögtünk ezen.

 

Pedig a kalandok ekkor kezdődtek csak igazán.

 

174 komment

Főiskolai vezetőképző - part 1

2009.06.29. 14:32 FritzTata

Nah szervusztok csemeték. Anthony kommentjéből kipattant a szikra, hogy miről is írjak nektek.

Anno még Sohaországban olvashattatok a legmocskosabb pólómról, amit egy táborban hoztunk össze, jöjjön hát egy másik ugyanilyen hosszúhétvégés táborba vezető út és némi történés belőle.

Ez konkrétan egy évvel később zajlott, immár másodévesként keltünk útnak. Valahogy nálunk hagyomány volt, hogy mindig később tudtunk csak elindulni, mint szerettük volna, így volt ez akkor is. Robcsi, Janika, Jani és Anti társaságában mi úgy gondoltuk, hogy nem rohanunk sehova, meg cipeljem a faszom annyi piát, sokkal kellemesebb az, ha mondjuk atöményet még a HÖK irodában megisszuk, és utána szálunk fel a buszra. A gondolatot tett, majd a szokásos ki tud nagyobbat beszólni a másiknak követte. Azt még tudni kell, hogy az aktuális ivós társaságból a fent nevezettek nagyjából max fél centis hajjal tolták végig a fősulit, ellentétben velem. Nekem akkor éppen úgy nagyjából a vállam alá ért valamivel a hajam, eredetileg szőke, de gyakorlatilag a színe attól függött, hogy valaki ki akarta-e élni művészi hajlamait és hogy talált-e hozzá festéket...

Persze mindig basztattak, hogy vágjuk le. No, amikor Zsolesz barátom betoppant, hogy van 15 percünk a busz indulásáig, akkor Robcsi mondta is, hogy megyünk, csak előbb letoljuk Fritz haját. Erre mondtam, hogy ha 2 percen belül itt leszel a nullás géppel, levághatod baszod. Ismertem Robcsit. A harmadikon lakott, gyorsan maximum hányni tudott meg inni, futni semmiképpen, és biztam benne. Életemben először és utoljára, ugyanis 2 percen belül ott volt a nullás a kezében. Sőt, igazából kb 10 másodperc kellett neki, mivel berakta a táskájába, mondván a táborban mindenkinek hajat vágnak...

Na, bebuktam, de hát az ígéretek azért vannak, hogy megszegjük őket. Legalábbis amit nőnek és szülőknek teszünk, szesztestvérnek az adott szó kötelez, úgyhogy az én hajam is lehullott.

Felszálltunk a buszra, kb a busz végén járhattam már, amikor is egy közeli cimbora felkiáltott: basszátok meg, ez a kopasz köcsög a Fritz! Valamiért senki nem akarta elhinni, hogy akkor én levágattam a hajam, ráadásul a helyemet hátul is elfoglalta valami gólyageci, úgyhogy maradt az, hogy elöl ültem le Jani mögött. Jani beült a busz idegenvezetői székébe, magához vette a mikrofont, kiadta az ukászt, hogy mindenkinek kuss, üljön le, indulunk, majd nemes egyszerűséggel kihányt az ajtón. Mondom, fasza, még el sem indultunk az első kisróka megszületett, mire leérünk vadasparkot fogunk nyitni a rókákból, meg a görényszagból a gólyákkal.

Még el sem hagytuk a várost, már ment a nótázás a buszon, ahogy annak lennie kell normális főiskolások körében. Nem mi öten voltunk az egyetlenek, akik előre alapoztak az útra. Jani is bőszen énekelgetett a mikrofonba, de úgy Veszprém környékén már erősen halkan tudta csak a nótákat énekelni, majd mire a körgyűrűhöz értünk, már csak a horkolását hallgattuk, mert elfelejtette kikapcsolni a mikrofont.

Körgyűrűn muszáj volt megállni pisikélni egyet, lévén buszonként 42 baromállat ivott folyamatosan, és nincs az a távolsági busz, amiben annyi WC lett volna, amennyire nekünk szükségünk volt. Busz megállt, ajtó kinyit. Én még valahogy átmásztam Janin, de a következő ember kevésbé volt koordinált, sikerült meglöknie, úgyhogy Janink kiesett a pórszékből az útra. Szebben mondva esett volna, ha nem lett volna bekötve, így az öv megfogta. Jól van eloldoztuk, kezdett magához térni, de csak annyit tudott kimondani: Pisálnom köölllllll! Jól van, mondtuk neki, hogy pisáljál. Jani szépen meg is állt az út mellett, fogta a sliccét és állt ott, ahogy minden részeg áll pisálás előtt. A gond az volt, hogy a sliccét nem húzta le. Az ok, hogy nem érezte a különbséget a zipzár és a farka között, de valószínűleg a mozdulatsort már elfelejtette. Mi persze nem voltunk köcsögök, segítettünk neki, 2 ember megfogta oldalról, és néztünk körbe, ki a fasz fogja lehúzni a sliccét és elővenni a farkát. Mi fiúk erre kevésbé éreztünk késztetést, mert a szesztestvéréség egy dolog, meg a másik farkát fogdosni a másik. Én úgy álltam hozzá a kérdéshez, ha bepisál, akkor lesz egy jó sztorim, ha előveszem a farkát, akkor meg engem fognak buzizni, úgyhogy a bepisálásra szavaztam. A többiek szintúgy, valamiért a lányok meg nem tolongtak segíteni. Magunkban már csak simán húgyosnak hívtuk ezek után, amikor is az egyik elsős, aki még nem tudta, hogy a bajtársiasság és a röhögés közül mi már az utóbbit választjuk, úgy döntött, hogy frappánsan megoldja a helyzetet. Nem tudom, hogy a csávókám buzi volt-e vagy csak gyakorlott ilyen szituációkban, de egy mozdulattal tolta le Jani nadrágját alsónadrágostól oldalt fogva a térdéig. Persze nekünk ilyen bonyolult cselekedet nem jutott eszünkbe, de legalább a két hülye lelkesen tartotta a Janit, amíg szépen lepisálta a ruháját, merthogy célozni már a gólya sem volt hajlandó.

Na jött a nagy kérdés: ki a fasz fogja felöltöztetni? Én már éreztem, hogy a szesztestvérség határait bőven túlléptük, és különben is kíváncsi voltam, úgyhogy gyors megbeszélést követően kiadtuk, hogy plusz 50 pontot kap majd az a csapat a vetélkedőkön, aki felöltözteti Jánosunkat. Valaki ezt meg is tette, aztán visszapakoltuk Janinkat a buszra.

Le is értünk rendben Zánkára, Janinkat lefektettük, mi meg mentünk a szokásos puncimustra és szeszinjektálás turnénkra, sokat nem is gondolkodtunk a dolgon, csinált már mindegyikünk ilyet, hogy délután 3kor alszik.

Másnap reggel Janink kelt fel elsőnek, érezte, hogy kicsit sárkányos a lehellete meg patkányszagú a teste, gondolta lezuhanyozik. Mi arra ébbredtünk fel, amikor sakál módjára üvöltve esett be a szobába: ki a faszom szívta ki a nyakamat basszátok meg! Válaszra sokan nem méltatták, mert konkrétan mindenki még ki volt ütve rendesen. Robcsi kelt fel egyedül, mert mégiscsak ő volt a főnöke a csapatunknak. Hozzábaszta a papucsát, hogy kussoljon és szerezzen valahonnan szódát meg reggelit, majd utánna kommunikálunk. Ja és hozzon kávét is, ha tud. És hogy felejtse el, hogy valami nőt szopatott részegen, csak a biztonsági öv húzta meg a nyakát, amikor kiesett a buszból, és hogy ha tudni gondolkodni, akkor rájöhetett volna, hogy nincs az a nő, aki egy fél méteres csíkot szívna az ő habtestére.

Janit sosem láttam még olyan megszeppentnek, csöndben maradt és kihúzott az ajtón. Én is szépen sikeresen visszaaludtam, de kicsivel később arra ébredtem, hogy kibaszottul karistolja valami a padlót. Mondtam is magamban, hogy erre rábaszott az a gólya, aki nem tudta, hogy a felsőbbéveseket hagyni kell aludni, mert hogy ennek a seggébe fel lesz dugva egy 100-as szögekkel kivert baseball ütő és meg lesz rajta pörgetve, ha felébred a Robcsi, az tuti. Kiderült persze, hogy nem a gólyák voltak, hanem Janink ért vissza.

Összesveszett az elsősökkel, mert nem hagyták őt a padon pihenni, meg szódát sem nagyon akartak neki adni, úgyhogy bosszúból először felhúzta a padot az emeletre, rábaszta a szódáspalacot (azt a nagyot, amit kurva könnyű részegen PB palacknak nézni és csak nézed, hogy mi a faszért folyik a víz a gázrezsóból), és bosszúból még a TV-t is lenyúlta a társalgóból, hogy az terápiás céllal kell a majmoknak, hogy tudjanak mire bambulni, majd mindezt egyedül megpróbálta elhúzni a szobáig.

Fel is ébredt az egész banda ahogy kell, de végülis megdícsértük Janit, hogy ha már hülye, legalább köcsög is mellé, úgyhogy neki is álltunk szépen kikúrálni magunkat a másnaposságból. Mint kiderült kicsit meg voltunk csúszva időben, mi először reggel 7-re tippeltünk volna, de mint kiderült nem csak a reggelit, hanem az ebédet is szépen végigsziesztáztuk a szobában. Délután 1-kor robbant be a szobába a HÖK elnök, hogy hát bizony a mi büdös anyukánkat már, álljunk neki dolgozni, ez mégiscsak milyen már, hogy csak döglünk. Erre Robcsi, mint a csoportunk vezetője felnézett: Ájjámámeg kistestvér, dógozunk. Mi az, hogy dolgoztok? Hát a mi csoportunk felel a TVSZ-ért (gyk.: Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, vagy valami ilyesmi). És hol tartotok? Konkrétan ott, hogy Antonio mindjárt megdugja Esmeraldát. És a Szabályzat? Igyál szódát inkább te is, te barom!

Eltelt vagy 10 percig is, mire leesett Zsoltinknak, hogy merre van a hány méter, és hogy mivel is foglalatoskodik kis csapatunk, de aztán zártkörű meetingnek nyílvánította a csoportfoglalkozást, és ő is lefeküdt hozzánk pihenni, mert azért őszintén szólva ő is velünk vonyította a holdat előző éjjel.

332 komment

Üvegvisszaváltás

2009.06.27. 14:01 DragonZ

Miután FritzTata volt oly önfeláldozó, hogy elkezdte ezt a blogot, és felajánlotta a lehetőséget elvetemült külsős szerzőknek, hogy posztokat küldhetnek neki, úgy gondoltam élek a lehetőséggel.

Szóval most következzen egy kis múltidézés. Legalábbis az én múltam idézése.

 

Kicsiny országunk egyik nagyobb városában évekkel ezelőtt egy új találós kérdés került köztudatba. Nevezetesen, hogy:

Mi az, Auchanban van, és mindenki bámulja?

Üveget visszaváltó főiskolás. ( Nem pont így, de ha leírom a fősuli nevét, akkor beazonosítható lenne, ezt pedig nem szeretném. :) )

A kis vicc forrása egy három főből álló, de annál viccesebb, és alkoholtartalmú italok fogyasztását tekintve meglehetősen hatékony kis csapat.

 

Gondolom, azt senkinek nem kell mondanom, hogy egy főiskolai kollégiumban a jegyzeteléstől kifogyó tollak mellett egyéb piaci forgalomba kerülő termékek is a fogyóeszköz kategóriába sorolódnak. A szoba berendezésein túl ide tartozik még az óvszer és a különböző kiszerelésben kapható alkoholtartalmú italok széles skálája, legyen szó sörről, borról, vagy töményről. Bár a történet leginkább a kiürített üvegekre fókuszál. Továbbá egyes női és férfi egyedek szexuális értelemben vett ártatlansága is el tud „fogyni” a főiskolás éveik alatt. Történetem főszereplői a gumikat használták ugyan, de nem számolták, szüzek már nem voltak, azokat viszont gyűjtötték, mint ahogyan az elfogyasztott piák visszaváltható üvegeit.

 

Azt vették a fejükbe a srácok a félév kezdetén, hogy majd csak a vizsgaidőszak előtti héten viszik vissza az addig összejött göngyöleget a közeli áruházba visszaváltás céljából. Ehhez azonban rögös, és leginkább másnapokkal tarkított út vezetett, melynek állomásai nem mindig ismertek sem a köz, sem pedig az érintettek számára. Maximum diavetítés formájában lelhetők fel emlékmorzsák a tivornyáikról. Mondjuk ez nem meglepő, tekintve a tekintélyes mennyiségű elfogyasztott alkoholt. Mivel nem voltunk egy társaság, csak látásból – a sörös korsó alján áttekintve – ismertük egymást, így nem tudok érdekes történeteket mesélni a célhoz vezető úton található megállókról. Ellenben a katarzis pillanatai igen mélyen megmaradtak bennem, illetve sok más emberben is.

 

Mivel sem szobatársam, aki két sörtől vigyorgott, mint a vadalma, sem én nem fogadtunk józanságot ezért nálunk is gyűltek az üres sörös és boros üvegek. Ezekkel meglehetősen rendszeres időközönként – amint a tárolásukra szolgáló szekrény megtelt – betértünk az említett kereskedelmi egységbe visszaváltás és új példányok beszerzése okán. Egy ilyen esemény megvalósításába kezdünk bele az utolsó héten is. Arra azonban nem számítottunk, hogy ezzel, az adott pillanatban nem vagyunk egyedül.

 

A kollégiumból két módon lehetett eljutni a bevásárló központba. Az egyik lehetőség egy kb. 10 perces gyaloglás egy ösvényen a kertek alatt, a másik opció, pedig a busz és pár perc séta egyvelege. Mivel teleraktunk két hátizsákot és egy nagyobb sporttáskát, ezért mi a második variációt favorizáltuk. Az említett háromfős csapat is ezen megoldás mellett döntött. Velünk ellentétben ők egy kicsit nagyobb téttel játszottak. Konkrétan mindhármukon egy-egy nagy hátizsák fullra pakolva, valamint két nagy sporttáska, szintén nem üresen. Menetfelszerelésüket még egy púposrqa rakott, normálméretű Auchan-os bevásárlókocsi egészítette ki. Mondani sem kell, hogy kissé meglepődtünk a látottakon. Mint ahogyan az a mintegy hatvan-hetven diáktársunk, akik az érkező busztól tartottak velünk, és kis csapattal ellentétes irányba, a kollégium épülete felé. Néhány lány elborzadva, néhányan csodálkozva, a srácok általában elismerően bólogatva esetleg „jók vagytok skacok” felkiáltással nyugtázták az eléjük táruló látványt.

A buszhoz közelítve a sofőr meglátta a közeledő különítményt és nagyon vidám lett. Ennek jeleként, minél közelebb értünk, annál szélesebb lett a vigyor az arcán. A végén abba az állapotba jutott, hogy ha nem lett volna füle, akkor körberöhögi a fejét. Ekkoriban már dívott arrafelé az első ajtós felszállási rend. A srácok már nézték, hogy hogyan tudnának feljutni a bevásárlókocsival, amikor a sofőr kinyitotta a hátsó ajtót, ahol a babakocsival lehet felszállni és szólt nekik, hogy ott simán menni fog. Majd a srácok is, és mi is elfoglaltuk helyünket a buszon, ami kisvártatva elindult. Először egy középiskola melletti kies megállóban állt meg a busz. Itt jellemzően fiatal gyerekek szálltak fel néhány tanárral egyetemben. Hamar terjedt a nevezetesség híre az ifjak soraiban, akik röhögcsélve struccoltak a srácok irányába. Egy-két tanár is elmosolyodott a látottakon. A többiek véleményét, most hagyjuk.

 

Egyre közeledett a végkifejlet, ugyanis mi a második megállóban szálltunk le, ahol viszont sokan próbáltak feljutni a buszra a vásárlásból hazafelé tartva. Itt nem kis megdöbbenést és röhögést váltott ki a vegyes összetételű várakozókból a „kisebb” csörgéssel leevickélő ifjak megjelenése. A lentiek közül ki-ki kora, és vérmérséklete szerint kommentálta a mutatványt. A buszmegálló és az üzlet közötti gyalogút sem volt egyszerű, tekintve, hogy egy főút mellett vezetett a járda, majd keresztül kellett menni a parkolón is a bejáratig. Mi a srácok után haladtunk és próbáltunk nagyon komoly arcot vágni. Nem igazán sikerült, mivel könnyes szemmel röhögtünk. Az autósoknak is sok volt az eléjük táruló kép, ezért majdnem tömegbaleset lett a vége, de szerencsére csak egy autó szenvedett kisebb károkat, amikor a parkolóban vonuló csipet-csapat elvonta egy épp kiállni készülő sofőr figyelmét, aki tolatás helyett előre indult és lekoccolta a padkát.

 

Elérkeztünk a csúcspont előszobájához. Itt meg kell említeni, hogy abban az Auchanban nem az épület oldalán van egy ablak, ahol visszaveszik az üvegeket, hanem bent a vásárlótérben, de a legtávolabb minden bejárattól. Konkrétan keresztül kell csörtetni az egész placcon a motyóval, hogy odaérj. Ekkor már mi mentünk elől, de minket is megbámultak, mert hát csörögtek a hátitatyók, meg a kezünkben levő táska is elég rendesen. Az igazi döbbenetet a mögöttünk érkező erősítés betoppanása okozta. A biztonsági őr nem igazán tudta hová tenni a helyzetet, ezért úgy döntött egy kissé mogorva pillantás után, hogy inkább vinnyogva röhög egy kicsit. A gondolatot tett követte. Az éppen bevásárló szülők egyike, gyermeke szemét eltakarva próbálta óvni csemetéjét a várható jövőképtől, többen „ezek a mai fiatalok”, meg „hát ez hallatlan” és hasonló kijelentések között tovább ballagtak. Persze eközben legalább kétszer visszafordultak, hogy megbámulhassák ezt a frappáns bevonulást. Álszent köcsögök. Főleg a nyuggerek voltak ilyenek. Szidták a fiatalságot, közben meg kocsányon lógó szemekkel bámultak minket, leginkább az utóvédet. Valószínűleg eszükbe jutott a fiatalkoruk, amikor vagy ők is ilyenek voltak és nosztalgiáztak közben, vagy – és ez a sanszosabb – nem volt rá lehetőségük és irigykedtek.

 

Mi már odaértünk az üvegvisszaváltóhoz és kezdtük kipakolni a saját termésünket a pult túloldalán álló, nagyjából velünk egykorú hölgy elé, aki a folyamatosan sokasodó üvegek láttán kissé elpirult. Szerintem új munkaerő lehetett az üvegvisszaváltósoknál ezért volt zavarban. Olyannyira, hogy újra kellett számolni az üvegeket, pedig nem is vittünk sokat. Összesen valami 20 sörös és 30 borosüveg volt a termelt mennyiség részünkről.

Már majdnem végeztünk, amikor mi már meghallottuk az érkező srácokat. A csaj még nem, mert éppen pakolászott és az a csörömpölés elnyomta az lassító bevásárló kocsi zaját. És itt jött a katarzis. A csaj kinézett a kis pultja mögül és meglátva masszívan megrakott kocsit, valamint a táskájukat kinyitó, ezzel együtt veszettül csörgő srácokat hangosan csak annyit mondott teljesen elvörösödve, hogy „Ezt már nem.” és elment hátra.

A srácok értetlenül néztek ránk, mi meg hasonlóan hülyén rájuk, hogy most mi van? Végül jött egy fiatal srác a csaj helyett, gondolom a hölgyemény volt oly kedves és átruházta a lehetőséget a kollégájára. Nos, ő sem volt bőbeszédűbb, miután meglátta, mi vár rá. Csak annyit mondott: „Na baszdmeg!”

 

Ekkor kezdtünk el mind az öten a földön hemperegve, ujjal mutogatva, hangosan röhögni.

 

Szóval innen származik a bevezetőben említett kis poén.

 

U.i.: A srácok természetesen nem üres kézzel tértek vissza. És nem kenyeret, meg málnaszörpöt vettek.

 

42 komment

Címkék: üveg pia koli

Csapatépítés

2009.06.26. 16:26 FritzTata

Tardás kerti partyról jutott az eszembe, amikor egyik volt munkahelyemen mentünk el céges csapatépítő tréningre.

Tamás barátom, aki még siheder korunkban volt osztálytársam, szintén a cégnél dolgozott, és az ő autójával mentünk le. Igazából ő nem szeretett túlságosan vezetni, én viszont de, úgyhogy abban maradtunk, ő autója, én vezetek, és még viszünk 3 embert magunkkal, 2 csajt meg egy srácot, szépen összeszedegetjük őket.

Reggel Tamás oda is jött értem, átült az őt megillető helyre, beállítottam az ülést, visszapillantótükröt, kuplung fel, padlógáz, az autó meg baszott elindulni. Mondja Tamás, hogy ez óvatosan van ám csak pörgetve, nem bírja ez a kocsi, ha idegbeteg állatok hajtják. Na, majd bírni fogja, kikormoljuk kicsit.

Oké, mentünk az első csajért. Csaj aranyos. Jó teste van, randa feje, eccerű, mint a faék. Ok, beül. Következő a kolléga Tatabányán. Na mondom majd Tata és Tatabánya között autópályán a kocsiból kihozzuk, amit lehet. 1,8-as benyás kocsiból 110 km/h. Fasza, sokáig fog tartani leérni a Balcsira...

Kollégánál már macerásabb volt a beszállás, lévén a csaj hozott egy hátizsákot kolléga (szintén Tamás) meg egy papírdobozban piát, meg egy hátizsákot. Ok, két Tamás hátra, csaj előre, lévén utánnam ő a legmagasabb eddig 4-ünk közül.

Na, akkor már csak utolsó kolléganő Oroszlányban. Környe és Oroszlány között hosszú egyenes, kocsi nyögvenyelősen, de már talán 115-tel is ment. Oké, lesz még ebből a roncsból gépjármű.

Utolsó kislány is rendben. Csinos, jó alakja van, arca is rendben, esze kicsit több mint csaj1-nek, okés. Persze két maki maga közé ültette hátra.

Na akkor irány a Balaton a szokásos Székesfehérvár-Veszprém útvonalon. Kicsit dimbes dombos, kicsit kanyargós. Kocsi kerekei nyikorognak, hátul majrévas majd kiszakad, de legalább elől a csaj sem tud dumálni, mert egyszerre csak egy dologra tud koncentrálni, és hála istennek a kapaszkodásban az az egy dolog kimerült.

A 8-ason a kocsi eléri a bűvös 120-at. 1200-es Zsiguli úgy hagyott állva minket, hogy szégyelltem magam...

Na mindegy, leértünk, lecuccoltunk, András kollégám 13.00-kor be van állva, mint a cövek. Mondom, Andris, várjál behozlak, Tamások úgyis mennek főzni marhapörköltet, én meg csak unatkoznék, és hát láttam, ha ocsmánykodom, akkor sem fogok kilógni a sorból.

15.00: Jéger nuku, 3 üveg elfogyott, voltunk rá 4-en. Oké, telefon Csabinak: hol vagy apám? Éppen megállok a tecsóban. Fasza, hozzál jégert, mert elfogyott. Milyet, fél literest vagy 7 decist? 3 üveg hétdecist. Amíg Csabi oda nem ért, addig mi legyen? Igyunk bort. Jó, igyunk.

15:10: Géza meg Árpi megjönnek. Ketten együtt 280 kiló. Aszongya Géza: Petikém (merthogy ott nem Fricceztek csak úgy le), igyunk már egy kis jégert, megszomjaztam, hoztam két üveggel. Mondom ok. Tamás néz rám: te, ezt nem kéne. Már hogy a rücskös istenfaszába ne kéne, azt mondta szomjas. Nem, neked nem kéne. Mondom sima ügy, bírom a piát.

Na itt már volt, aki azt mondta, hogy jaja, de a Géza jobban bírja. A faszt, majd én megmutatom. Megmutattam. Géza kb 5 perc per feles sebességgel tolta magába a szeszt, én meg nem akartam szégyenben maradni és vele toltam. A gond az volt, hogy Géza 30 kiló zsírral többel rendelkezett, mint én, evett reggelit és ebédet jó kisdobos módjára, míg én én aznap nem ettem semmit, és már volt bennem fél liter tömény...

Ilyen életképek maradtak meg bennem:

- Egészségedre!
jéger torkon le.
- Peti, nincs egy cigid?
- Hát hogy a picsába ne lenne.
Rágyújtás. Első slukk.
- Te Peti, én megszomjaztam, iszunk egy kis jégert?
- Hát hogy a picsába ne.
Jéger kitölt.
- Egészségedre!
Jéger torkon le. Slukk.
- Itt nincs egy szék se? Leülnék.
- Hát hogy a picsába ne lenne, ott van az asztalnál baszod.
- Jól van, üljünk le.
Leülünk. Slukk.
- Te Peti, itt kurva meleg van, iszunk még egy jégert?
- Hát hogy a picsába ne.
...


Estére én lettem a háthogyapicsábanepeti, mert gyakorlatilag ezen a mondaton kívül sok mindent nem tudtam kommunikálni.

Illetve még volt egy ennél komolyabb kommunikációm is. Ott volt Ágink is. Mindenki Ágijáról azt kell tudni, hogy őt valószínűleg anyja sem szerette, de mi legalábbis utáltuk. És még ráadásul valami manager is volt. Cégautó, miegymás.

Osztán amikor Tamásék felé jártam ilyen 16.00 magasságában, akkor már nótázgattunk is, én meg botor módon rákérdeztem Ágnesnél, hogy ugyan már mi az ő nótája, elénekeljük azt is? Nincs neki nótája.

Idézem Tamást:

"Ekkor felálltál a padról, ahova 5 perce raktunk le nagy nehezen, odamentél, átkaroltad. Én féltem, hogy lesmárolod, de csak odahajoltál hozzá, azt elkezdted neki 5 centiról az arcába üvölteni: Azért bazmeg, mert egy lelketlen fíreg vagy bazmeg, és ha nem választasz egy nótát bazmeg, akkor egy ilyen lelketlen fíregként fogsz megdögleni bazmeg, hát lehet így élni bazmeg? Bazmeg, így csak a hülye picsák élnek bazmeg. Hát azt hiszed, bazmeg, hogy így valaha is szeretni fog téged bazmeg valaki bazmeg?"

Ekkor hála istennek kisbarátaim gyorsan elrángattak onnan, mondván ki ne rúgassam magam, még csak próbaidős vagyok.

A pörkölt nekem kimaradt, mert állítólag 7-kor eltüntem WC-re, és Tamás 11-kor talált meg a szobánk WC-jében buszozva, de állítólag szépen sikerült kisrókákkal körberaknom a buszt, míg az szép steril maradt. Szerencsére a zuhanyzó pont mellettünk volt, átrakott oda, megnyitotta a vizet, 10 perc múlva kiszedett onnan, aztán már csak aludtam reggelig.

És reggel nem hagyta, hogy én vezessek haza...

 

Ui.: nem rúgtak ki :-)

17 komment

Címkék: bazmeg szesz csapatépítés

Fesztivál körkép

2009.06.25. 14:20 FritzTata

Megjöttem ebédből, közben meg filozofálgattam azon, hogy wtf kéne írni. Merhogy ugye az nem olyan eccerű, de mondom majd csak jön a kommentekből az ihlet, meg azért csodaszép kajapartneremet is illett szórakoztatni, mert milyen hülyén nézett volna már ki, ha elviszem a cég legszebb hölgyét ebédelni az üzemi étkezdébe, és nem villog vele az ember a kollégái előtt.

Na de nem erről akarok most nektek írni, mert közben azért kiötlöttem, hogy mi az, ami aktuális is, nosztalgikus is, meg első posztnak is jó lehet, hátha beindulnak az agytekervényeitek és jönnek majd a sztorik.

Kicsiny pici városomban (aki nem tud a névről asszociálni, annak nem mondom meg. De vegyen elő egy térképet, és nézze meg, hol van a vizek városa) minden nyáron van egy háromnapos fesztivál, és én, mint tősgyökeres meg lokálpatrióta, természetesen kiveszem kisbarátaimmal a városról kialakítandó kép alakításában a részem.

A fesztivál egyébként egy tök jó dolog. Van egyrészt egy rakat árus. Tudsz venni náluk mindenféle biszbaszt, ami kurvára nem jó semmire, de legalább sokba kerül. Van olyan is, ami esetleg hasznos lenne, de amibe az kerül, annyi pénzt még az életben nem láttál, de ha mégis megvennéd, akkor tuti, hogy hétfőn utánanézve kiderül, hogy a sarki Marika néni feleannyiért vett kétszer ilyen jót a szomszéd kisboltban, de ha mégse, akkor meg tuti, hogy nem működik.

Szóval vásárolni nem annyira éri meg, de van egy csomó tök jó program. Pl gyerekprogramok. Kicsi drága fiam annyira otthon érezte magát az egyik ilyennél, hogy nagyjából negyvenezer ember figyelte, ahogy a szívtelen nagydarab böszme kopasz köcsög kiveszi a tündéri szőke kisgyereket a játszóházból 5 óra folyamatos játék után, az meg csak üvöltözött "De apa, ha én azt mondom neked, hogy nem megyek haza veled, akkor az azt jelenti, hogy te menjél nyugodtan borozni a barátaiddal, én meg addig játszok itt". Persze mindig mondtam, hogy büszke vagyok a gyerekre, de a fene se gondolta volna, hogy ennyire megtanulja, hogyan kell a lúzereket leégetni 3 éves korára.

Ami az egyik legjobb a dologban, hogy van mindenféle kajálda is. A sült ökröt mi általában ki szoktuk hagyni, mert amennyiért adják, abból mi Endre haverommal egy hétig tudunk folyamatosan részegek lenni, de nosztalgiából mindig eszünk valami pecsenyét vagy sült kolbászt. A sült kolbász az elég jó, csak arra kell figyelni, hogy kicsit erős tud lenni, szóval nem árt leöblíteni. Erre a legjobb a bor. Persze erre is van megfelelő hely, a borkorzó. Endrével két éve nekiálltunk, hogy végigisszuk az összes faház összes fellelhető borát, de néhol adtak pálinkát meg borpárlatot is, mi meg nem gondoltunk bele, hogy ha azokból is egy-egy decivel kérünk mindenhol, akkor gyakorlatilag a mi múltunkkal is csak két faházat fogunk tudni meglátogatni a 12-ből. Azért kiderült, hogy alábecsültük magunkat: a 3. faházból még hoztak nekünk bort, hátha akkor a két ocsmány állat abbahagyja az éneklést, bár akkor még nem tudták, hogy ezzel csak azt érték el, hogy Endrénk nekivetkőzött és tökéletes szólótáncot adott elő az asztal tetején egy szál alsónadrágban.

Van egyébként gumikocsma is, amiben az a jó, hogy egyben valamiféle koncertek is szoktak ott lenni. Az egyetlen gond ezeken a helyeken, hogy iszonyatos sor szokott lenni. Mi már rutinos fesztiválozók vagyunk, úgyhogy hamar leszoktunk arról, hogy a mindennapos tüzijátékos nézzük, mert egyrészt tök ugyanolyan már 16 éve, másrészt meg sokkal jobban néz ki egy sörpad tele félliteres poharakkal, és megtölteni csak ilyenkor van esély. A hátulütője ennek a dolognak, hogy ha megtöltöd az asztalt, akkor utána valakinek mindig ott kell lenni a közelben, mert különben mindenféle hiénák levadásszák az üresen hagyott asztalokat. Endrére ilyen szempontból meg nem nagyon lehet számítani, mert ő általában a második söre után fél méterenként esik szerelmbe valami némberbe, és onnantól vagy pofonig vagy csókig vagy egy újabb fél méterig nem lehet vele kommunikálni. Pista barátunk sem annyira jó ilyen szempontból, mert ő egy éjszaka legalább 5-ször tud ocsmány módon alvásig lerészegedni és kialudni magából mindezt. Alvó ember mellől meg még a legfélénkebbek is könnyen vadásszák a potyapiát. Egyszer rábíztuk az asztalt Dugóra, vele az volt a gond, hogy valami zene ment éppen, amire mindenféle emberek táncoltak a színpad előtt, és ő meg végre megörült annak, hogy talált valami vele egymagasságban lévő embereket. Nekem kellett felvilágosítani, hogy az a csaj nem csakhogy 140 centi, de ha ezt megdugja, akkor azt még büntetik...

Aztán egyszer úgy jártunk, hogy volt valami koncert is, mi meg nem tudtuk, hogy mi is lesz. Odaálltunk a színpad elé Ernővel és Petivel, hárman együtt voltunk 400 kg és átlagban 195 cm, aztán láttuk, hogy a nyuggerek nem egészen értik, hogy mi meg mi a faszt csinálunk ott. Feljött egy csávó a színpadra, szép hosszú, göndör haja volt, és rajta is látszott, hogy nem kicsit meglepődött. Csávókám gondolta hív egy kis erősítést, és felkérte a publikumot, hogy ugyanmár ne az asztalnál tespedjenek, csatalakozzanak a három fiatalemberhez a színpad előtt. Bazmeg, olyat még nem láttatok. 500 kisnyugdíjas rohant a színpadhoz a hívó szóra és állt neki csápolni, mi meg néztünk, hogy miafasz ez, nem tudtuk eldönteni, hogy a szemünk káprázik, vagy oltári nagy átbaszás van folyamatban és ez valójában álarcosbál meg Aurora koncert, mert olyan pogozást ti még az életben nem láttatok, ahogy az öregek az első sorért küzdöttek. Az arcnak tetszett a tömeg, de azért kicsit ijedten pislogott felénk, mert valószínűleg ahhoz volt szokva, hogy nem kell biztonságis, a kisnyugdíjasok ugyan nem tudnak felmászni a színpadra, de rajtunk meg látszott, hogy ebből ha tetszik, ha nem, stage dive lesz vagy mi a tök.

Végülis nem lett, mert megszakadt a playback, meg különben is kezdődött valami punkkoncert egy másik sátorban, ahol ezt legálisan és kisnyugdíjasok megnyomorítása nélkül is meg tudtuk valósítani.

67 komment

Beharangozó

2009.06.25. 11:47 FritzTata

Gondolkodtam, hogy mit is csináljak, miután Sohaország kapuit bezárta Feco, Nathanp késik, Tibor sem túl aktív, mi meg ugye ki vagyunk éhezve a szépre és a jóra. Persze ez a két fogalom eléggé relatív dolog, de nekünk, akik a fenti blogokat olvassuk, mind a szép-, mind a jóérzékünk valahol a béka segge alatt mozog, hogy az állatoknál maradjunk. Ez nem azt jelenti persze, hogy mindenféle vademberek lennénk, de ahogy nézem, felnőni egyikünk sem fog soha a büdös életben, és ez így van jól.

Tehát a terveim szerint én majd írok posztot, de ha valaki beküld egyet, lelke rajta, legalább néha nekem nem kell ihletet merítenem :-) Persze csak akkor, ha a színvonal üti azt a szintet, amit a blogolvasók elvárnak. Egyébként ez a szint is a fentebb említett béka segge alatt van valahol, szóval kűggyetek nyugodtan.

Ja, és a témák: ifjúkori bimbózó szerelmek (faszt, a dugásról lesz szó, csak így jobban hangzik), bulik, emlékezetes történetek, hülyék, akik körülvesznek, viszont baromi jól lehet őket bemutatni és miegyebek.  Egyszóval minden. Vagy majdnem minden. A stílus a szülőblogok által megszokott lesz, aki kultúrálódni akar, az nem minket keres.

Időrend nem lesz, az elmúlt közel 31 év történéseit feldolgozni időrendben lehetetlen. Ráadásul nekem az írói vénám közel sem jó annyira, mint Natié vagy Fecoé (most utoljára volt szopkodás, ne szokjátok meg ;-)), és szükségem van némi ihletre ahhoz, hogy egy-egy jó történet kibukjon belőlem. így arra gondoltam, hogy a legjobb módszer az lesz a blog vezetésére, ha az új posztokat a következő három okból fogom elétek tárni:

A, történik velem vagy a környezetemben valami a jelenben, ami elég publikus ahhoz, hogy megosszam veletek.

B, mivel remélem aktív élményfelidézés fog kialakulni a kommentekben, ezért ha valamelyik kommentről eszembe jut egy történet, akkor azt poszt formájában megkapjátok.

C, valaki beküld egy publikálásra alkalmas történetet.

A fentiek miatt nem feltétlenül kell napi posztokat várni ezen a blogon, és mint azt gondoltam kitaláltátok, főleg a B pontra fog épülni a dolog. Tehát ha nem kommeteltek, nem lesz poszt, ennyire eccerű :-) De megígérem, hogy lesz szó ifjúkori csavargásról, világgámenetelről, kukaborogatásról, Diákszigetről, napi munkahelyi dolgokról, külföldi "munka" utazásokról, Petráról-aki-ugrál, főiskolai történetekről, alkoholmámorban úszó nappalokról és estékről (az éjszakákat mindig homály fedi...) és hasonló finomságokról.

Szóval kommentelésre fel, ebéd után kaphattok is egy történetet :-)

51 komment

Címkék: kezdetek